Délután megnéztem a zongoristát és az utolsó vakációt. A két film teljes ellentéte egymásnak.
A zongorista egy újabb kiváló film a ledvenc történelmi korszakomról, a II. Világháborúról. Ez a téma annyira foglalkoztat, hogy képes lennék napokon keresztül ilyen filmeket nézni. Ez egy szomorú, szinte az utolsó pillanatig idegtépően izgalmas film, a kitartásról, arról, (Amit én a mai napig előszeretettel hangoztatok), hogy azért akármilyen kegyetlenek is voltak a németek a lengyelekkel, kivételek mindig vannak. Végülis Waldeket is egy német menti meg. Én sose bírtam a sztereotípián alapuló általánosítást, legyen szó romáról, arabról, zsidóról, vagy akár mozgássérültről. Mindig megismerés után itélem meg az embereket.
Az utolsó vakációt anyunak szedtem le. Egyszer szívesen megnézhető vígjáték, arról, hogy nem kell halálos betegség álmaink megvalósítához. Van ebben igazság, de a fimekben ez valahogy mindig egyszerűbb mint a valós életben. Azért annyira nem nagy szám hogy meg is tartsam, úgyhogy csak arra várok hogy rámásoljam anyu pendive-jára, és már törlöm is.
Most vacsi után megkerestem Kucinak az Egyszer volt az embert és már nagyon várom hogy meglegyen, mert nagyon-nagyon jó mese!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.